3. rész ~Niall~

 

"Niall az egyetlen, akiben nem látok olyat, ami megrémítene." - Alex Collin..

Lábaim már nagyon fájtak, de nem tudtam leállni. Futottam, futottam .. Lilivel a kezemben. Csak rohantam az erdőben előre. Nem voltam benne biztos, hogy jó fele futok-e .. hogy Niallnél kötök ki. 

- Kérlek .. Istenem, ugye jó felé megyek? - lassítottam tempómban. Megálltam, Lilit pedig letettem a földre. Szívem majd kiesett, úgy próbálta követni az ütemem. Felnéztem az égre .. már fél órája futok .. hol vagyok? Mekkora ez az erdő, hogy már ennyi ideje csak rohanok előre, és még mindig nem értem oda? Általában megkerülöm az erdőt, mert nehezen járható a talaja.

- Menjünk Lili, remélem, hamarosan odaérünk. - mondtam lenézve cicámra. Már vagy tíz perce sétáltunk, amikor hirtelen zörgést hallottunk a hátunk mögül. Rémülten fordultam hátra. Egy vaddisznó állt mögöttünk hatalmas agyarakkal. Mit kéne most csinálnom? Ennél rosszabban már nem is lehetne a mai napom! Cselekednem kell, mielőtt még ez az állat teszi! Lassan lehajoltam, mindvégig a vaddisznó szemébe nézve, aki mérgesen fújtatott ránk. Felvettem karomba a "kővé dermedt" macskámat, majd hátraléptem egyet remélve, a vad nem követ minket. De ahogy én hátráltam, ő is egyre közelebb jött. Futnom kell, nincs más lehetőség.

- Kapaszkodj, Lili! - mondtam félhangosan, majd mindazt a kevés erőmet összeszedtem, amim még volt. - Futás! - majd megpördültem, és rohantam, ahogy csak bírtam. Hallottam, hogy a vaddisznó nem adja fel, követ minket. A talaj tele volt gyökerekkel, amiktől nagyon fájdalmas volt a menekülés. 

- Hagyj békén! Hagyj békén!!! - ordítottam hátranézve. De meddig bírom még? Meddig tudok még futni? 

- Alex, Alex!! - hallottam egy hangot az erdő végéről .. láttam a fényt, ami kivezet az erdőből! És ez a hang! Niall az!

- Niall .. NIALL!!! - ordítottam utolsó lélegzetemből, majd kiléptem a fényességre. Utolsó erőmből odafutottam a falhoz .. ott térdre rogyva figyeltem a már alig pár méterre lévő vaddisznót, ahogy felém közelít. 

- Niall ... - mosolyodtam el a mellettem álló, aggódó kinézetű fiúra. Tudtam, hogy nem úszom meg, ha halálos sebet kapok, eltűnök ebből a világból, és mindenki más emlékezetéből is .. így megy ez Isten szerint.

- Alex .. Alex nee!! - de ebben a pillanatban már éreztem, ahogy a földre esik testem. Eszméletem elvesztettem, testemben már egy cseppnyi erő sem volt. Nem tudom, mi van most .. talán már meghaltam? Még élek? Vagy most marcangol szét az a vaddisznó ... Niall szeme láttára? Ki tudja .. csak Isten kezében vagyok most már, és a feledés homálya körbevesz. Sem meleg, sem hideg .. olyan érzés, mintha nem léteznék. Mintha már semmi sem tartana fent .. már az emberek emlékéből is törlődtem? Talán .. nem tudom, de egy biztos .. hogy én nem felejtem el őket. Ők örökre az emlékemben élnek. A szívembe zártam őket, olyan mélyre, ahonnan még Isten sem tudja őket eltüntetni. Soha nem felejtem el őket! Zaynt, aki ott élt mellettem, és aki mindig zavarba tudott hozni. Liamet, aki talán az egyik legkedvesebb és legvidámabb lakója volt ennek a világnak. Niallt, aki mosolyt csalt az arcomra olyan napokon is, amikor azt kívántam, bár ne léteznék. Harryt, azt a démont, akivel hetente leveleztem. És Louist .. akit még a mai napig nem tudom, ki ő valójában. Találkozni szerettem volna még vele .. beszéli akartam még vele .. meg akartam érteni őt .. érinteni .. de mindez most romba dőlt! Nem nézhetek ma este csillagokat Zaynnel .. nem láthatom többet Liamet, Niallt, Louist ... nem levelezhetek többet Harryvel.

- Sajnálom ... - suttogtam a semmibe .. a senkinek ... a semmiből.