3. rész ~Niall~

 

"Niall az egyetlen, akiben nem látok olyat, ami megrémítene." - Alex Collin..

Lábaim már nagyon fájtak, de nem tudtam leállni. Futottam, futottam .. Lilivel a kezemben. Csak rohantam az erdőben előre. Nem voltam benne biztos, hogy jó fele futok-e .. hogy Niallnél kötök ki. 

- Kérlek .. Istenem, ugye jó felé megyek? - lassítottam tempómban. Megálltam, Lilit pedig letettem a földre. Szívem majd kiesett, úgy próbálta követni az ütemem. Felnéztem az égre .. már fél órája futok .. hol vagyok? Mekkora ez az erdő, hogy már ennyi ideje csak rohanok előre, és még mindig nem értem oda? Általában megkerülöm az erdőt, mert nehezen járható a talaja.

- Menjünk Lili, remélem, hamarosan odaérünk. - mondtam lenézve cicámra. Már vagy tíz perce sétáltunk, amikor hirtelen zörgést hallottunk a hátunk mögül. Rémülten fordultam hátra. Egy vaddisznó állt mögöttünk hatalmas agyarakkal. Mit kéne most csinálnom? Ennél rosszabban már nem is lehetne a mai napom! Cselekednem kell, mielőtt még ez az állat teszi! Lassan lehajoltam, mindvégig a vaddisznó szemébe nézve, aki mérgesen fújtatott ránk. Felvettem karomba a "kővé dermedt" macskámat, majd hátraléptem egyet remélve, a vad nem követ minket. De ahogy én hátráltam, ő is egyre közelebb jött. Futnom kell, nincs más lehetőség.

- Kapaszkodj, Lili! - mondtam félhangosan, majd mindazt a kevés erőmet összeszedtem, amim még volt. - Futás! - majd megpördültem, és rohantam, ahogy csak bírtam. Hallottam, hogy a vaddisznó nem adja fel, követ minket. A talaj tele volt gyökerekkel, amiktől nagyon fájdalmas volt a menekülés. 

- Hagyj békén! Hagyj békén!!! - ordítottam hátranézve. De meddig bírom még? Meddig tudok még futni? 

- Alex, Alex!! - hallottam egy hangot az erdő végéről .. láttam a fényt, ami kivezet az erdőből! És ez a hang! Niall az!

- Niall .. NIALL!!! - ordítottam utolsó lélegzetemből, majd kiléptem a fényességre. Utolsó erőmből odafutottam a falhoz .. ott térdre rogyva figyeltem a már alig pár méterre lévő vaddisznót, ahogy felém közelít. 

- Niall ... - mosolyodtam el a mellettem álló, aggódó kinézetű fiúra. Tudtam, hogy nem úszom meg, ha halálos sebet kapok, eltűnök ebből a világból, és mindenki más emlékezetéből is .. így megy ez Isten szerint.

- Alex .. Alex nee!! - de ebben a pillanatban már éreztem, ahogy a földre esik testem. Eszméletem elvesztettem, testemben már egy cseppnyi erő sem volt. Nem tudom, mi van most .. talán már meghaltam? Még élek? Vagy most marcangol szét az a vaddisznó ... Niall szeme láttára? Ki tudja .. csak Isten kezében vagyok most már, és a feledés homálya körbevesz. Sem meleg, sem hideg .. olyan érzés, mintha nem léteznék. Mintha már semmi sem tartana fent .. már az emberek emlékéből is törlődtem? Talán .. nem tudom, de egy biztos .. hogy én nem felejtem el őket. Ők örökre az emlékemben élnek. A szívembe zártam őket, olyan mélyre, ahonnan még Isten sem tudja őket eltüntetni. Soha nem felejtem el őket! Zaynt, aki ott élt mellettem, és aki mindig zavarba tudott hozni. Liamet, aki talán az egyik legkedvesebb és legvidámabb lakója volt ennek a világnak. Niallt, aki mosolyt csalt az arcomra olyan napokon is, amikor azt kívántam, bár ne léteznék. Harryt, azt a démont, akivel hetente leveleztem. És Louist .. akit még a mai napig nem tudom, ki ő valójában. Találkozni szerettem volna még vele .. beszéli akartam még vele .. meg akartam érteni őt .. érinteni .. de mindez most romba dőlt! Nem nézhetek ma este csillagokat Zaynnel .. nem láthatom többet Liamet, Niallt, Louist ... nem levelezhetek többet Harryvel.

- Sajnálom ... - suttogtam a semmibe .. a senkinek ... a semmiből.

2. rész ~Liam és Louis~

"Meg kell védenem magamtól azt, akit szeretek! Bár nehéz lesz, de megcsinálom .. érte!" - Louis Tomlinson.
 








Miután rendesen kifárasztottam Lilit, intettem neki, hogy most már ideje lenne menni. Nagy nehezen elindult kiscicám. Kellemes tavaszi időjárás volt. Melegen sütött a nap, felhő sehol. A szél is néha végigfutott a mezőn, de csak ruhám meglibbentésére volt elég. Először Liammel találkozok, de ma sietnie kell haza a kutyájához, Lokihoz. Nagyon aranyos állat. Mindig átjön hozzám egy kis simogatásért. Hátranéztem kiscicámra. Alig bír jönni, annyira elfáradt a nagy játékban.

- Gyere Lili, viszlek a karomban. -mosolyogtam kiscicámra, aki futva jött oda hozzám, utolsó erőfoszlányaiból. Felkaptam kis rosszcsontomat. Mindjárt ott vagyunk Liamnél. Már látom a falat. Igaz, ez a fal láthatatlan, mégis lehet látni. Olyan, mintha egy óriási buborékban tartana Isten. A fal a szivárvány minden színében csillog, akár egy szappanbuborék. Gyönyörű, mégis masszív és gonosz dolog.
- Szia, Alex! Végre megjöttetek. -hallottam Liam hangját nem messze tőlünk. Odasiettem a falhoz, ahol Liam ült a földön. Nagyon rendes ahhoz képest, hogy vámpír.
- Szia! -tettem rá kezem az övére .. vagyis a falra, ahova ő is tette. -Nem kellett volna ilyen korán kijönnöd! -mosolyogtam a fiúra. Lili átfutott, és már a fiú ölében is volt. Imád minden szomszédomat .. kivéve azt a furcsa srácot, Louist, aki ..
- Na és mit csinálsz ma késő este? -kérdezte vigyorogva Liam megzavarva a gondolatmenetem.
- Az egyik szomszédommal találkozok, a csillagokat nézzük. -néztem Liamre. Ő lehajtotta fejét és halványan elpirult.
- Valami baj van? -kérdeztem kezem újra a falra tapasztva.  -Mondd el nyugodtan, hiszen barátok vagyunk!
- Nem, semmi! Csak .. mostanában keveset találkozunk .. és tudod, te vagy az egyetlen szomszédom, akivel találkozgatok. -lehajtotta fejét, majd hirtelen felnézett az égre.
- Jaj, nekem mennem kell! Loki már vár! -pattant fel Liam. - Majd még találkozunk, ugye? -kérdezte a fiú mosolyogva.
-Hát persze! Mint mindig! Akkor szia! -integettem a fiúnak.
Pár percig sétáltunk Lilivel, mikor odaértünk ahhoz a vonalhoz, ami engem és Louist választott el egymástól. Ő az a srác, akiről csak annyit tudok, Louis a neve. Mikor először találkoztunk, kedves és aranyos volt. Nagyon megkedveltem, de azt mondta, nem találkozhatunk többet, mert nem akar bántani se testileg, se lelkileg. Testileg nem is tudna mondjuk a fal miatt. De nem értettem Louis miért nem akar velem többet találkozni. Ezért még egyszer eljöttem ide, és vártam, hogy ő is felbukkanjon az erdőben. Ugyanis a mi falunk vonala az erdőt szelte ketté. Szerencsémre rögtön felbukkant, alig kellett várnom. Egy baltát tartott kezében, szeme vörösen izzott, mintha vámpír lenne. De nem voltak agyarai, így kizárt, hogy az lett volna. Én odakiáltottam neki, majd ő is közelebb jött hozzám. "Áhh, te vagy az Alex! Már alig vártam, hogy .. találkozzunk." mondta, miközben baltáját felemelte az égbe és hatalmas lendülettel a falba vágta. Engem ért volna el, ha a fal nincs, mivel alig volt köztünk egy méter Louissal. Nagyon megijedtem. "Átkozott fal! Alex, meg fogsz halni, akkor is megöllek, ha az életembe kerül! Megöllek!!!" Kacagott egy ördögit Louis. Én csak lépkedtem hátra. Könnyeim zuhatag szerűen hullottak a földre. Hirtelen elrohantam. Azóta nem láttam Louist.
- Alex ... szia! Miért itt sétálsz? - hallottam egy hangot a fák mögül. Louis lépett elő. Kezemet számhoz kaptam. Alig kapta levegőt ..

- Alex ... jól érzed magad? Mi a baj? Csak nem ... - szemei elkerekedtek. Hátralépett egy lépést, majd nyelt egy nagyot, mielőtt megszólalt volna. - Találkoztál velem máskor is? Nem most látlak másodszorra? Ugye nem .. ugye nem bántottalak .. és mondtam valamit? - most már semmit sem értek .. most nem emlékszik, hogy meg akart ölni? Inkább menekülök, amíg tudok.
- Alex! Alex, kérlek ne gyere vissza többet .. és sajnálom!! -kiáltotta utánam szavait. Nem tudom, mi mást kellett volna tennem .. nem értek semmit!

 *Louis szemszöge*

Alex találkozott velem, amikor nem én voltam az, akinek kéne lennem! Nem szabadna élnem! Mindenkinek ártottam és ártok a környezetemben .. meg sem érdemelném az életet! Szörnyű ember vagyok .. mit mondtam neki? Mitől ijeszthettem így halálra? Biztos, hogy találkoztam vele, amikor erre járt! Miért nem emlékszek az ilyenekre? Megnehezítem mások életét .. és a sajátomat is ... egy rémálom főhőse vagyok.